MacWorld 2012

A MacWorld ma reggel megkezdte San Francisco-ban a 2012-es expo megnyitását. Évekig a MacWorld volt a fő kereskedelmi showja az Apple-nek, hogy bejelentse az új termékeit. Az első iPhone-t is itt mutatták be 2007-ben. Az Apple kilépése óta, a külső fejlesztő cégekre fókuszál a kiállítás.

A Realmac Software és az Impending  a MacWorld-ön bejelentett egy “tennivalók” alkalmazást, a Clear-t iPhone-ra. A Clear egy minimalista szervező/listázó app. Phill Ryu, az Impendig egyik fejlesztője, leghíresebb munkája a MacHeist.

Az app pár hét múlva lesz elérhető ingyenesen, App-In-Purchase vásárlási lehetőséggel, plusz szín témákért, több lista kezeléséért.

Végre egy Thunderbolt-os terméket is bejelentettek. A Western Digital egy MyBook Thunderbolt Duo meghajtó rendszert mutat be. Az új meghajtók hasonlóak lesznek a MyBook terméksorhoz. Ár és megjelenési dátum még nem ismeretesek. Forrás: AppleInsider.com

A következő napokban még jelentkezek a MacWorld eseményekkel.

Bill Gates interjú

Bill Gates interjút adott a Nightline-nak, Bill Weir-nek, amiben az emberszeretetéről beszélt. Vagyonából egy jelentős részt eladományozott, így már egy ideje nem a világ leggazdagabb embere.

Erőfeszítést tett, a szegénység és betegség elleni harcban. Gates megjegyezte, hogy Jobs utolsó éveiből számos perspektíváját látta, hogy egy élet hogyan töredezhet szét. Furcsa látni valakit, aki olyan “vibráló” egyéniség volt és ilyen fiatalon meghalt.

A még jó egészségben lévő Gates reméli, hogy elég sokáig fog élni ahhoz, hogy lásson néhány jelenlegi projectet valóra válni. Több mint 26 billió dollárt adományozott 1994 óta a Gates Foundation-nak, gyógyszerekre.

Egyik projektjükben a feleségével, Melindával a malária kiirtásán munkálkodnak. “Szükségem van egy pár évtizedre, hogy teljesíthessem a feladatot” viccelődött Gates.

“Steve és én mindig szerettünk beszélgetni” Gates mondta Jobsról. Sokszor beszélgettek a családjukról, hogy milyen szerencsések a feleségeikkel. “Kellemes, könnyed beszélgetések voltak” emlékezik vissza Gates. Forrás: AppleInsider.com

A csomagolás a színház, és ez adja a történetet

Adam Lashinsky új könyvéből, az Inside Apple-ből egy előzetest hozott le a NetworkWorld, egy kis érdekes információt arról, hogy az Apple hogy vélekedik a kiskereskedelmi csomagolásról.

Talán nem meglepő, de az Applenél titkon található egy csomagoló szoba, ahol a tervezők több százszor tesztelik a folyamatot, hogy megtalálják a legjobb kombinációt a kibontáshoz.

Egyébként az Apple riválisai nemcsak a termékek design-ját, hanem a csomagolást is megpróbálják lemásolni. Lásd Samsung Galaxy Tab.

Steve Jobs nézete szerint az Apple-nél szenvedéllyé válik még egy csomagolás is. Walter Issacson Steve Jobs életrajzából:

“Steve és én sok időt szántunk a csomagolásra” Ive mondta. “Imádtam  kicsomagolni valamit. Megtervezed a kicsomagolás rituáléját és a terméket különlegessé is tetted. A csomagolás a színház, és ez adja a történetet.”

Legközelebb, amikor egy MacBook-ot, iPhone-t vagy épp iPad-et veszel és letéped a csomagolását, majd dobod egyből a kukába, gondolj bele, hogy mekkora erőfeszítés kellett az elkészítéséhez.

Forrás: AppleInsider.com

Védjük adatainkat

Sokat hallottunk már a neten lévő privát adatainkkal való visszaéléséről. Itt nem az adathalászatról és nem a hackerekre gondolok most. A Google-re, a Facebook-ra és a társaikra. Sokunk élete szorosan kötődik hozzá és mindent tárol rólunk: kapcsolatainkat, privát levelezésünket, like-olásainkat, kereséseinket vagy épp hogy miket néztünk a neten. Mégha nem is regisztáltunk a facebookon és a googlen, akkor is építenek rólunk egy titkos profilt. Amelyik honlapon a cikk után látjuk a “tetszik” gombot, akkor már ott figyel a face. Tárolja, hogy ki nézi, honnan, és utána hova kattint. És ehhez regisztrálnunk se kell.

Vizsgálódtam, vannak alternatívák és lehetőségek, hogy csökkentsük az adatok felesleges kiadását. Először is a Google böngészőjét, a Chrome-ot kerüljük! Minden böngészésünket, mikor, honnan és mit néztük tárolja a szerverein és mi nem tudjuk törölni azt. Használjuk helyette például Firefoxot vagy Safarit. Ezekhez számos praktikus kiegészítőt tölthetünk le, amivel valóban biztonságosabban kezelhetjük adatainkat.

Létezik egy külön project, a TOR. Ennek célja, hogy a felhasználók megőrizhessék teljes névtelenségüket böngészés közben. Nem tudják ezáltal beazonosítani, hogy honnan is netezünk.

Safari-hoz kiegészítőkből a https://extensions.apple.com/-ból tudunk válogatni. A Ghostery az olyan kódokat blokkolja, amit más honlapok futtatnak rejtve, adatokat gyűjtve szokásainkról, reklámokhoz, kutatásokhoz felhasználva őket. A FacebookBlocker nem engedi a honlapokon lefuttatni a like gombot vagy bármilyen beépülű facebook szolgáltatást.

A Google helyett használhatjuk DuckDuckGo.com-os keresőt, ami elég hatékony és a privát adatainkat tiszteletben tartja.

Az Apple dolgozik a 802.11ac felhasználásán

Az Apple várhatóan hamar támogatni fogja az új 802.11ac specifikációt ebben az évben, “Gigabit WiFI”-nek becézve az új AirPort állomásokon, Time Capsule-okon, Apple TV-ken, MacBook-jain és a mobil eszközeikben.

Az új 802.11ac sokkal gyorsabb vezetéknélküli hálózat, mint a létező 802.11n-es specifikáció, amit a legújabb Apple eszközök támogatnak. Több antennát használ (akár 8; a jelenlegi 4-ig támogat, de a mostani Mac-ek 3-at használnak).

A Working Group sokkal gyorsabban halad az új 802.11ac szabvánnyal, mint azt korábban várták.

A Broadcom, az Apple kulcsfontosságú beszállítója közölte a CES-en, hogy a chippek, amik támogatják az új szabványt, hamarabb érkeznek.

A hálózati sebesség 1 Gigabit fölé megy (háromszor olyan gyors, mint amit a 802.11n-es hálózat tud kezelni), a 802.11ac nagyobb lefedési területet ígér, hatékonyabb energiagazdálkodású chippeket, köszönhetően a párhuzamos kezelésnek, a chip méretének csökkenésének és a kifinomult energia használatnak.

Nem az Apple volt az első, aki vezetéknélküli technológiát elkezdte árulni, de ők voltak, akik hatalmas lendületet adtak neki és már 1999-ben széles körben elérhetővé tették. One more thing-ként mutatta be a Keynote végén Steve Jobs. Kivetítették a kamerával az iBook képét és sétálgatva netezett tovább, amikor a közönség rádobbent, hogy vezeték nélkül működik a net.

Az Intel ebben az időben vezetékes otthoni hálózatokat támogatott. Az Apple gyorsan beletette a WiFi-t a Mac-ekbe és létrehozta az AirPort-tot. Könnyen, pár kattintással biztonságos hálózatot tudtak létrehozni elérhető áron.

Steve csak a 802.11b-t mutatta be, a második generációt, mivel a korábbi csak 10-ed olyan sebességet produkált, ami kevésnek bizonyult komolyabb használat esetén.

Júliusban mutatták be és csak szeptemberben lett szabvány, így egy előremutató innováció volt az iBookba való intergrálása. Az iBook volt az első széleskörben árult gép, ami tartalmazott integrált WiFit.

A 802.11n-et 2007-ban az Apple először az Apple TV-ben használt és kiadott hozzá AirPort-ot is, ami támogatja az új szabványt. Elárulta az Apple, hogy a korábban eladott Core 2 Duo-s Mac-ek mind támogatják az új n-es szabványt.

Azonban 2009 októberéig nem fogaták el a 802.11n-t, mint szabványt, viszont majdnem három éve jött ki az Apple már vele.

Tavaly, a Thunderbolt-os Mac-ek csendben bejegyeztek egy támogatást 3 küldő és fogadó antennához, így engedélyezték a 450 Mbps-os sebességet 5GHz-es hálózaton. Az AirPort Extreme-ek és a Time Capsule-ák is megkapták a támogatást, hogy kezeljék a 3 antennás rendszereket. Forrás: AppleInsider.com

Apple TV 2 tapasztalatok 1. rész

Már hetek óta használok Apple TV 2-t. Karácsonyi ajándékba kaptam. Aki eladta sajnos nem tudta, hogy nem mellékelnek hozzá HDMI kábelt, ami követelmény a használatához. Így kicsomagolás után hamar abba maradt a vele való ismerkedés. Pár nap múlva (dec. 27-én) kinyíltak a boltok, mentünk beszerezni a kábelt. Azért illett volna egy HDMI kábelt mellékelni hozzá, mivel egy prémium márkáról beszélünk és 700 Ft-tól lehet beszerezni külön, ha nem az Apple-jét vesszük meg, 5500 Ft-os áron.

Miután sikeresen összecsatlakoztattam a tv-vel, utána megkezdtem az ismerkedést vele. Egyből működött minden gond nélkül. Először kérte a Wi-Fi jelszót, majd az iTunes accountomat. Utána a Mac-en engedélyeztem az iTunes Home Sharing-et, amivel az iTunes-ban lévő filmjeimet, zenéimet tudom a Wi-Fi-n keresztül megosztani az Apple TV-vel. Hibátlanul működik. Még az iCloudban tárolt képeimet is egyből megjeleníti (Photo Stream). Lehet YouTube videókat nézni, csak a távirányítóval lassú és körülményes a betűk beírása. Ezen segíthet, ha van egy iOS-es eszközünk, és a Remote programmal irányíthatjuk és virtuális-billentyűzeten gépelhetünk kényelmesen.

Legnagyobb hátránya azonban, hogy csak olyan formátumot játszik le, amit az iTunes kezel. Tehát avi nincs. Ezen csak jailbreak-kel lehet segíteni. Viszont az Apple nem támogatja és csak az USA-ban legális! Így nem javaslom én sem a használatát, csak érdekességnek írom le összefoglalóként az információkat! A jailbreak garanciavesztéssel jár! A Szifon.com Apple TV-s összefoglalója.

Sok helyen olvasható, hogy érdemes a FireCore-t használni. Ez egy programcsomag az Apple TV-re, amit a számítógépünkről telepíthetünk egy-két kattintással könnyedén. Van ennek is hátránya, 30 $. Viszont számos hasznos új funkciókkal látja el a készüléket, mint például WebKit alapú böngésző, RSS olvasó, időjárás előrejelző, XBMC-t használhatunk rajt, Plex-et, Last.fm-et. Windows-on, Mac-en bármely mappa vagy fájl tulajdnoságában engedélyezzük annak a megosztását és máris látja a tartalmát az Apple TV. Nem kell hozzá iTunes sem így már. FireCore-ral ha a filmek között keresgélünk és nincsenek a filmről adatok (leírás, borítókép) pár másodperc alatt a netről letölt hozzá mindent. Mindent nem mindig talál meg, de jó hír, hogy vannak magyar filmek, amiket felismer.

Összességében megéri az Apple TV, de a jailbreak számos olyan extra funkciót hozott, amit szerintem az Applenek hozzá kellene adnia egy frissítéssel.

iBooks 2

Csütörtökön az Apple bemutatta az iBooks 2-t, egy új digitális oktatási platformot, a jelenlegi fizikai szövegkönyvek helyett.

Phill Schiller szerint a jelenlegi könyvek nem elég jók, nem hordozhatóak eléggé, továbbá nem interaktívak. Schiller szerint, most az iBooks 2-vel a tanulóknak egy sokkal dinamikusabb, lekötőbb és egy igazán interaktív mód áll a rendelkezésükre az olvasásra és tanulásra, egy olyan eszközzel, amit már imádnak.

Az új könyvek ragyogóak, valamint nincs olyan nyomtatott könyv, ami versenyezhete velük. Képesek vagyunk az iBooks 2-ben képeket forgatni, átméretezni, még 3D-s biológiai struktúrákat is manipulálhatunk valós időben.

Szómagyarázatok beépítve, többujjas gesztusok, galléria mód, fejezetenkénti összefoglalók, többválasztós tesztekkel. Jegyzetelni, kiemelni szintén lehet.

Ingyenes alkalmazás marad továbbra is. Sajnos Magyarországon jelenleg nem elérhető. Forrás: AppleInsider.com